Weöres Sándor:Vihar előtti csend
Fülledt nap után,
zivatar közeledtén
lehelet se kuszál
a mező sima testén
kard – éles az árnyék,
kő a virág,
katlan a tájék,
másvilág.
Parázzsal a ház
s minden ruha telve,
a hús meg a váz
elnyúlt kutya nyelve,
de kívül a házon
összetiport
ócska palánk – rom
nyög, sikolt.
Forró, de hamis,
sejt nélküli láva,
levegő – piramis
nehezűl a világra,
már széle kifeslett,
rőt – lila láng
őrzi a percet,
roncs palánk.
