Jézus szeret tégedet,
a szekta meg a pénzedet
Pondró pénzbeszedő bibliai mélységekbe szédül, hogy sok pénzt keressen - avagy hogyan lehetséges saját önzésünk és mások hite által mocskosul meggazdagodni, ha van elég vastag vízilóbőr a pofánkon.
Volt egyszer egy kis gimnazista, aki nagyon vágyott különbözni társaitól. Semmi kimagasló tehetsége nem lévén - hacsak nem számítjuk nagypolgári családból való származását, talán innen eredt a mindenáron kitűnni vágyás kényszere benne - untatta a tananyagban való jártasság lassú dicsőségének gondolata az iskola berkein belül, ezért, ahogy nyíladozó értelme körbetekintett a társadalom horizontján, megakadt a szeme egy harsány csoportozaton. A punkok színes társaságára figyelt fel, a hangos, saját zenével és igen feltűnő ruházkodással rendelkező csapat megragadta nyíladozó, vézna lelkét. -Ez köll nekem!- kiáltott fel a kis szégyentelen. -Ezek között fogok én fényes marginális karriert befutni!- Úgy is lett. Bakkancsot, csőnacit és bőrjakót öltött, a dzsekit divatosasan megszaggatta és piros szprével ferdén a hátára fútta, hogy: PUNK. Ezután az új szerelésben járt iskolába a lelkes neofita, és hamarosan az új "eszmék" leghangosabb hirdetője vált belőle. Megtörtént a metamorfózis, a lárvából Pondró lett. Vasárnaponként feljárt a Várba, kényesen forgolódott a külföldi túristák előtt: -Látjátok, itt egy igazi punk! Itt is van ám ilyen! Halihó, én vagyok a legnagyobb lázadó!- A félénk alnémet túristák pedig összesúgtak a háta mögött: -Hüha! Na ja, das ist ein original ungarische punk! Ovatoschan fotozd exotik tier, Hansi!- és elismerően kattintgatták rá a fotoapparátjaikat, amint a matyóbabás bazársoron peckesen végigvonult a vécélánccal gazdagon díszített pozőr.
Csípőből leérettségizett a gimnáziumban, az érettségi tabló bal alsó sarkában egy stilizált biztosítótűn lógott a fényképe, a címeres outsider komor tekintettel meredt rózsás jövője irányába. Együttest alapított, befúrta magát a punk mozgalomba és pofátlan beszólásaival, a háttérből családilag gondosan levédett gátlástalanságával hírnévre tett szert a tarajosok között. Kínosan vigyázott rá, hogy a vezéregyéniségek közé sorolják. -Hadd rosszalkodjon a csemete, amíg fiatal, addig tombolja ki magát.- vélekedtek a szülei. Rákapott a fűre, a mákra és egy hasonszőrű léggömblelkűvel csontig bekábszerezve napokat átordítoztak a hitről és Isten mibenlétéről, a legfelszínesebb érveket vagdosták egymás fejéhez, üvöltözve győzködték egymást a semmiről, és közben szerényen mindentudónak és mindenhatónak képzelték magukat. Pondró gondosan lelopdosta társairól az eredetibb gondolatokat, akadt egy álpróféta is, akinek a szájáról szomjasan szítta a zavaros pocsolyalevet, ezekből gyúrt szövegeket együttese számára, aminek a punk-divat kezdődő letűnését jó orral megszimatolva sláger-funky-rap irányvonalat szabott meg. Tuti tipp, biztos befutó. Erről a széles, a kommersz felé vezető országútról ezentúl nem tért le soha. A hírnév és a gazdagság zavaros képeit az önmagát halálra zabált és nyugtatózott debil egomániákus rock-király, Elvisz Prézli titkos istenítéséből merítette. Egy szál gitárral a kezében rótta a belvárosi utcákat, autók tetején ugrabugrálva gajdolt, pár fős rajongótábora imádó gyűrűjében. Amikor a rendőrséggel koccant, hamar szóba kerültek felmenői, és Büntethetetlen Béla tovább folytatta csínytevéseit az angyalföldi proligyerek robinhood-i jelmezében. Amikor egyszer túl messzire ment, valami narkót találtak nála, vagy ilyesmi, a szülei bezavarták az egy ország által méltán gyűlölt Szabó László kékfényes műsorvezető főrendőrhöz, aki azt mondta neki: -Ejnye-bejnye, ne drogozzál Pondróka, mert kiverem a popsidat, a narkó bizony az nagyon ártalmas tud lenni!- majd tréfás barackot nyomott a kis huncut feje búbjára és elbocsájtotta színe elől. De hiába beszélt a nyilvánosság elől sötét szemüvege mögé rejtődző médiahóhér szigorúan a kis Pondró lelkére, mit se használt a dorgatúra, mert ekkor ő már rég a terjedő divatdzsanki hullámokon ringatódzott, szorgosan lőtte magát, ahogy a társasági etikett megkívánta, és szart a jótanácsokra. Ebben az időben valóságos Pestre cseppent nyugati világsztárnak képzelte magát, akit ezek a gonosz hatóságok únos-untalan gáncsolnak, nem vette észre a barom, hogy paranoiás lett a mértéktelenül, ész nélkül péklapáttal magábahányt kábszerektől, elhatalmasodó vallási tébolyában Isten kizárólagos papjának hitte magát, aki a koncertpódiumról prédikál az ostoba és értetlen tömegeknek. Törpe lelke mélyén erősen dolgozott a vakhitre való hajlam.
Ezidőtájt a város másik végén szorgosan építgette birodalmát a céltudatos és erős fanatizáló képességekkel rendelkező alacsonynövésű Alex, a borostás hitvalló. Szorgosan tanulmányozta az északamerikai szekták tévéállomásokon ágáló szélhámos prédikátorait, irígykedve gondolt a könnyű keresetre, egy kis Bibliacsűrés-csavarintás és számolatlanul dől a dollár. Hogy lehetne ezt a módszert hazai talajra palántázni? Hát alapítani kell egy honi lerakatot. Gyakorlata volt benne, diákkorában egyszer meglépett az osztálypénztárral, baja nem lett belőle, az ügyet szerencsésen elsimították. Évek céltudatos aknamunkájával befurakodott egy kis létszámú, naív hívőkből álló, a nagy egyházaktól független gyülekezetbe, öt-hat év alatt átvette a hatalmat, ő lett a pásztor. Csak a nagy dobás hiányzott, ami a jól fizető tömegeket bevonzaná az "akolba". Ekkor került Alex látókörébe a tehetséges tömegbolondító, Pondró, aki éppen pünkösdi rocksztárkodásának lemenő ágában fetrengett. A körmönfont egyházfi rögtön megértette, hogy Pondró azért jutott zsákutcába, mert az "undergroundot" túlnőtte a becsvágya, nagyobb karriert pedig abban a közegben már nem tudott befutni. Ráküldte a fogdmegjeit, és kegyesen önszíne elé bocsájtatta a zilált Pondrót: -Na, ha csak hírnévre és vagyonra van szükséged, annyi baj legyen, azt könnyen elintézhetjük neked, erre találták ki a "pálfordulást". Szépen szolgálsz engemet, leszöl a második ember utánam, idevonzod a rajongótáborodat és élünk jó keresztyén szellemben az idők végezetéig, osztozkodva minden égi és földi jóban.- Váltig elgondolkozott jó Pondró tesvér az ajánlaton, népszerű is lesz meg gazdag is - hümm! mindig erre vágyott! -Üsse kutya! Elfogadom az ajánlatot, ezentúl te vagy a kenyéradó gazdám!- csapott bátran a ravasz törpe puha kis tenyerébe. Így történt, hogy Alex és Pondró, a két gátlástalan, pénzéhes szélhámos összemotyózott. Megszületett a budaörsi mammonista szekta.
...ha rossz passzban vagy, biztosan találkozol egy szektataggal. Szagra mennek, mint a hiénák. A balsors sötét szalagján vitorláznak végig a városon, az utcákon ismerős arcokra vadászva. A tagfogási procedúra pofonegyszerű, a varsa alapelvén működik, befelé van út, kifelé nincs. A remény megcsillantása a megtérítés módszerének első lépése, azt kapod, amire vágysz, szeretetet, tisztaságot, közösségi érzést, vagy akár - de ezt már csak négyszemközt, arcbahajolva - pénzt és hatalmat is. - Gyere el a gyülibe, ahová én járok évek óta, ha velem eljössz, az még nem kötelez semmire, ha nem tetszik, elmész. - szól a lélekrabló, a pontgyűjtő, a fejvadász.
A szekta szerkezete egy óriási szívókoronghoz hasonlít, aminek elemei a több tízezer fős tagság, a centruma személyesen Alex, a főpásztor, ő teremti meg a tagokból álló nagy kör közepén azt a vákuumot, szellemi légüres teret, ami az evilági matériát, a pénzt húzza oda a feneketlen zsebbe. Pondró "evangélista" kiugrik a nyolcméteres hófehér luxusautóból, és szeretetet prédikál a csöveseknek. Egyszerű északamerikai szisztémát plántáltak át értő kezek a kaotikus budapesti közegbe. A piramis csúcsán ott trónol a mindenható "főpásztor", a főpap, mint Isten kizárólagos - önjelölt - evilági képviselője és szócsöve, közvetlenül alatta a két alvezér, Csimasz és Pondró, akik a központi naggyűlésen elővezetik a "boss" fellépését, a területi főnökök, a vidéki gyülekezetek "pásztorai", a belső rendőrség, és alattuk ott a nyáj, a tömeg, akik a fejükre áramló hazug mannáért cserébe hálásan dobálják látszólag könnyű szívvel és számolatlanul - de egymás álszent adakozását gondosan figyelve és felügyelve - utolsó pénzüket is a vesszőkosarakba, amiket a gyűlés végén két-két szektatag körbehordoz, mint a tömeg lelki kielégültségének szimbólumait. A világhódító makedón istennek, Sándornak, a kétezredik év végére szúrós szemű, mohó kis törpévé fonnyadt druszája, a mammonista Alex, a szektavezér négykézlábra térgyepelteti maga elé Pondrót, a levitézlett rocksztárt, és a tömeg extatikus üvöltőkórusától kísérten vinnyogva seggbegyalázza, annak közben meg csak hullanak a csengő aranytallérok a pofájából a padlóra. A jéghideg, gyilkos önzés a sötét, bigott ostobasággal üli nászát. Amen.
