Héthárs egy kisváros Sáros megyében, Szlovákiában, ott született a nagyapám. Szlovákul Lipany, németül Siebenlinden, latinul Septemtiliae. Pár éve nyáron útba ejtettük a családdal a városkát, felvidéki hangulat a főút mentére települt utcákkal, egyemeletes új épület bolttal, kis fehér református templom a fenyveskert közepén, a Barca folyó völgyét körülvevő enyhén lejtős mezők, távolabb erdővel borított hegyek, közel a lengyel határ. Feketeáfonya-termő vidék, a helyiek az út mentén árulják ötliteres műanyagvödrökben.
Apám nem volt valami bőbeszédű, amikor a családról kérdezgettem, szinte semmit nem volt hajlandó elmondani nekem. Pár cserépből kell összeállítanom egy jókora mozaikot. A dédapámat "ungvári nagypapaként" emlegették, időközben átköltözhettek oda Héthársról, nagyapám Iglóra (ma Spísská Nová Ves) járt valamilyen középiskolába, és valamikor a ’30-as évek elején Pestlőrincre költözött. Apám mindig a cipszereket emlegette, ha származásról esett szó (cipszerek: szepességi szászok). Nagyanyám valahonnan az Alföldről származott, róla se beszélt a család, barna bőrű asszony volt, állítólag könnyelműen szórta a pénzt, ennyit tudok róla. Először Pestlőrincen, utána Pécelen laktak nagyapámmal, három gyerekük lett, egy kislány, az apám és az öccse. A kislány korán meghalt, nagyanyám közvetlenül a háború után követte, valami szívbetegség. Anyja és nővére halála mély traumát okozott apámban, amivel – már megfelelő távolságból látom – egész életében képtelen volt megbirkózni.
Ezért nem tudta továbbadni nekem a családi történeteket. Nagyapám egyedül nevelte a két fiút, később összeismerkedett egy asszonnyal, akinek a férje a fronton, a fia valamilyen betegségben halt meg, összeházasodtak és felépítettek egy saját kis házat Vecsés-Kertekalján. Mostoha-nagyanyám a saját unokájaként szeretett. Apám a kőbányai Szent László gimnáziumba járt – vonattal, pár megálló Péceltől Kőbánya-Felső állomás –, az osztálytársaival kijártak a parkba a háborúból ottmaradt lőszereket robbantgatni, iskolai büntetést kaptak érte, ez akkoriban általános diákcsínynek számított. 1951-ben érettségizett jó eredménnyel, aztán összeveszett nagyapámmal és 19 éves korában elköltözött otthonról. A kor szellemének megfelelően elment bányásznak Tatabányára, onnan választották ki repülősnek. ’52-ben már kiképzést is kapott az esztergomi és dunakeszi reptereken, és felvették a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára.
Innen van,olvasgasd:http://prae.hu/prae/articles.php?aid=4656&cat=66
